VI. Music Hungary Konferencia

Idén csapatunk is részt vett a Music Hungary Konferencián.

 

Egerben, a Losonczy Völgy- Bolyki pincészet, valamint az Imola Hotel adott otthont a rendezvénynek, ahol a zenei élet legfontosabb témái, ötletei, lehetőségei fonódtak össze.

 

A Music Hungary konferencia évek óta biztos pont a zeneipar éves naptárában. Nem csak a könnyűzenei szakma nagy közös osztálykirándulása, hanem a legfontosabb találkozási hely, ahol évről évre előkerülnek a szakmát érintő legfontosabb ügyek.

Évek óta terv, hogy több legyen ebből, ami egyben panasznap és ötletbörze is, hiszen minek a panasz, ha nincs, aki meghallja és minek az ötlet, ha nincs, aki megvalósítsa.
A Music Hungary Szövetség azért jött létre, hogy év közben is legyen gazdája a zeneipar közös ügyeinek és hasznosuljanak az eddig sokszor a levegőben maradt gondolatok és energiák. Egy saját szervezet, amelyet közösen építenek alkotók, szervezők, menedzserek, kiadók, technikusok és mindenki, aki ezen a területen dolgozik.

 

A Music Hungary Szövetség 2018 elején alakult meg és már több mint száz cég, szervezet és magánszemély jelezte eddig belépési szándékát aktívan a különböző szakosztályokba a fesztiváloktól a zenei exporton át a zeneoktatásig.